Elmélkedés vázlata Wekerle 2019. január 13.

Az általunk legismertebb környezetben a névhasználat alapjában két részből áll: családnév és keresztnévből. Ez utóbbi elnevezés keresztény eredetre utal és a magyar nyelven ismert megkülönböztetés.

Ha ezt a névhasználatot a mai evangéliumi szereplőkre alkalmazzuk, akkor kapjuk a Keresztelő János nevet, illetve a Názáreti Jézus, vagy az általunk sokszor használatos Jézus Krisztus elnevezést.

Az evangéliumi rész viszont egy meglepő kérdést vet föl a következő mondattal: János-e a Krisztus? Hogyan merülhet föl kérdésként, hiszen tudjuk, hogy Jézus Krisztus.
Meglepődésünket az okozza, ha nem ismerjük a szavak jelentését. Maga a keresztelő sem keresztelőt jelent, hanem bemerítőt, bűnbánati szertartásban részesítőt. De a krisztusnak viszont van egy nem tulajdonnév jellegű tartalma, mégpedig a fölkentség. Akit krizmával, vagy valamilyen hasonló módon Isten kiválasztott a többiek közül.

Az idézett szentírási részt az a mondat vezeti be: a nép feszülten várakozott. Mire? Kire?
Az elmúlt néhány hétben bőséges utalást hallottunk egy olyan gyermek születésére, aki különleges ígéreteket hordott magában. A kor, Jézus születésének kora mondhatjuk úgy, hogy át volt itatva egyfajta sajátos messiásvárási lelkülettel, amelynek alapot adtak azok a történések, amelyekről mi is hallottunk János és Jézus születése kapcsán. Ezek az emlékek még éltek, főleg, amikor János elkezdett keresztelni. Igazában nem tudjuk ennek pontos körülményeit a Szentírásból. A gyanú vele kapcsolatosan is fölmerült: lehet, hogy ő a Krisztus.

Ennek alapot ad János azon mondata, amikor a Messiásra utalva azt mondja: ő majd tűzzel fog keresztelni. Hát ha valami jellemző volt Jánosra, akkor a tűzzel való keresztség igen. Ő aztán megmondta! Egész személyisége, a pusztai léte, kiállása az igaz és helyes mellett erre predestinálta őt. De nem vállalta magára, mert nem ő volt. Minden korban van a társadalomnak szüksége ilyen tüzes lelkű emberekre. Fáklyavivőkre, akik az élre állnak. János ilyen karakter volt. Tűzzel keresztelt. Szavának tüzével.

Nem véletlen, ha mellette Jézus szelídsége, bűnbánati sorbanállása, bizonytalanságot jelentett. Jézus nem csak tűzzel keresztelt, hiszen neki is voltak olyan megnyilvánulásai, amelyek jócskán túlmentek a szimbolikus figyelmeztetéseken, hanem a Lélekkel. Sőt, maga, küldetésének kezdete is jobban hasonlít egy szelíd bevezetésre, mint ünnepélyes megkoronázásra, erődemonstrációra, királyi epifániára, népe előtti felvonulásra. Egyszerű folyómeder partján, bensőséges imádság közepette megnyílik fölötte az ég, az Atya szava hallatszott: ez az én szeretett fiam, őt hallgassátok! A Lélek pedig mintegy galamb képében, nem zúgó vihar, lángnyelvek, hanem egyszerű galamb képében leszáll Rá. Arra, akinek a feladata, hogy a "béke örömhírét" elvigye mindenkinek. Erről a szelíd, békés tűzzel és Lélekkel keresztelő Jézusról mondjuk azt, hogy Ő a Krisztus. A Fölkent, Istentől kiválasztott, aki bennünket Isten fogadott gyermekeivé tesz. Akiknek ugyanúgy feladata, hogy a szelídség és béke jegyében, de fáklyavivők legyünk. Példát mutassunk a világban, hogyan lehet a Lélek hatalmával csak jót tenni ebben a világban, legáltalánosabb formában gyógyítani. Amen.