2019. január 20., vasárnap

Elmélkedés vázlata Wekerle 2019. január 20.
Évközi 2. vas. 

Az ószövetségi szentírási olvasmányban Izajás próféta a vőlegény és a menyasszony örömteli kapcsolatát képezi le Isten és Izrael egymás közötti szeretetére. A menyasszony és a vőlegény egymás iránti érzése a legbensőségesebb esemény történéssorozatát indítja el úgy, hogy az tulajdonképpen a társadalom legnyilvánosabb családi eseménye is egyben: az esküvő és a lakodalom eseménye, amelybe a pár intim szférája a leghangsúlyozottabban vonja be a társadalmi viszonyokat: a rokonokat, a barátokat, ismerősöket, de egyszerre a hivatali fórumokat is. Mindenkit meghívnak, aki valamit is számít, hogy aztán beteljesedhessen a szerelemnek, a szeretetnek a legbensőségesebb történése a két ember életében.

Különleges szimbóluma ennek az, amikor a lagziban az ünneplők pohárkocogtatással csókot követelnek az ifjú pártól. A szokás kialakulásának gyökerén ez még biztosan olyan tett volt, ami nem volt illendő és megengedett a nyilvánosság előtt, de a lagziban már azzá válik, mert az egész szeretetkapcsolatot elfogadja és hitelesíti a közösség, olyan engedményeket adva nekik, amik korábban csak a legtitkosabb vágyuk lehetett a fiataloknak. Bár mindenki által ismert és tudott vágy volt ez, azért is lehetett hitelesíteni az esküvőben.

Az evangéliumi történet Jézust egy ilyen nyilvános-intim történésbe helyezi, de nem is akármilyen módon, mert ez a paralellitás több szinten jelenik meg. Először a fentebb idézett valóság alapján a menyasszony-vőlegény és az ünneplők között. Másodszor az események sorrendjében: Mária és Jézus, az Anya - Gyermek, de egyszerre a teremtmény és teremtő kapcsolatában, majd a csoda résztvevőinek bevontságában (Mária, Jézus, a szolgák, a násznagy, a vőlegény titkos és nyilvános történéseiben), végül pedig a sajátos kinyilatkoztatás által, ami Jézus és a tanítványok között történik: "Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne."

Külön-külön érdemes otthon átelmélkedni ennek a sok szintnek a motívumait, nagyon szép egyéni fölfedezéseket tehetünk a történet kapcsán (Jn 2,1-11).

Azért is érdekes ez a szövegzáró megjegyzés, mert azon kívül, hogy a történet elején elmondja az evangélista, hogy ott volt Jézus anyja és Jézust és tanítványait is meghívták, a tanítványokról nincs egy szó sem. És nem derül ki, hogy ők igazában hogyan tudtak az egész csoda-történés részleteiről? Hiszen csak a szolgák, a násznagy, aztán a vőlegény és Jézus és Mária voltak a szereplők. Miből tudták meg az apostolok azt, hogy mi történt? Ez nem derül ki a szövegből, így feltételezni tudjuk, hogy valamelyik szolgának járt el a szája, vagy valamelyik apostolnak különleges érzéke volt arra, hogy mindezt észrevegye, például János apostolnak, Krisztusnak, az igaz Vőlegény jóbarátjának. Mindenesetre a megjegyzés ott van: Jézus kinyilatkoztatta dicsőségét, a tanítványok pedig hittek benne. Ez a csodatett azt a legtitkosabb valóságot tette nyilvánossá, ami közte és az Atya között állt fenn. A Teremtő a teremtés legtitkosabb és legnyilvánvalóbb eseményét valósítja meg titkos, mégis nyilvános körülmények között, amiről lehet, hogy csak néhányan tudnak, de gyümölcseit, a bort az egész ünneplő közösség élvezi, ugyanúgy, mint a teremtést magát. És úgy látjuk, hogy a tanítványok végül megtudták, felismerték, és így hittek is benne.

Ez a hit pedig egy újabb nyilvánvaló és titkos valóság az ember életében, hiszen az a legbensőbb felismeréseinket, a legrejtettebb meggyőződésünket jelenti, miközben magában hordozza folyamatosan annak megvallásának, mások előtti felvállalásának kérdését.

És ez az, amire a többrétegű evangéliumi történet az intimitás és nyilvánosság párhuzamaiban ránk vonatkozik: kit ismerünk fel József, az ács fiában, akinek anyja és testvérei egy rokonság tagjai, a Názáreti Jézusban, akivel egy utcában éltünk, az ő templomába járunk?

Ő megtette a maga titkos-nyilvános lépését felénk jelenlétében, majd csodáiban, mi teszünk-e titkos-nyilvános lépéseket Őfelé? Felismerjük-e, megvalljuk-e, hogy ki is valójában Ő számunkra? Amen.

1 megjegyzés: