2016. március 20., vasárnap

Elmélkedés Wekerle 2016.03.20 Virágvasárnap



Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai liturgikus nap elnevezése: Virágvasárnap. Ez különösen kifejezi a magyar vallásos érzés természetközeliségét, mégpedig annak egyetemes jellege miatt. Hiszen ha megfigyeljük, hogy más nyelvekben hogyan nevezik ezt a napot, akkor vesszük észre, hogy azok a nyugateurópai nyelvekben inkább a pálmák vasárnapjára, míg a keleti balkán, vagy ázsiai területek nyelveiben a virághoz, a tavaszhoz kapcsolódnak.

Mit üzen nekünk ez azon túl, hogy kultúrkörileg hova sorol bennünket ez az elnevezés? A tavasz körülöttünk levő rügyezése, bontakozása, a megújuló életre emlékeztet minket. És amikor az így bontakozó virágot leszakítva Krisztus lába elé szórjuk, az az áldozat bemutatásának, a zsengék fölajánlásának a vallásos gyakorlatát jeleni. A barka ágak bimbózó gyengesége, serkenése, a rügyben levő ígéret fölajánlása kifejezi számunkra azt, hogy a mi reményünk túlmutat ezen a földi valóságon. Mi érdemesnek tartjuk ezt a természetes ígéretet föláldozni a természetfölötti oltárán, odaajándékozni az Úrnak, kifejezve ezzel iránta való elköteleződésünket. Azt, hogy mi nem a földi javaktól várjuk igazában megdicsőülésünket.

Igen, így bánunk a zöldelő fával, mert tudjuk azt, ha erre az oltárra tesszük, akkor ott a kiszáradtnak is lesz reménye. Nem véletlenül ünnepli Anyaszentegyházunk az irgalmasságot szem előtt tartva az idei egyházi esztendőben. Mert a jobb latornak is volt esélye. Bár a nép Barrabás elbocsájtását kérte, a száraz kórót, a gyilkost szabadítva ki, és azt, aki az Istennel való egyenlőségéről lemondott, szolgai alakot fölvéve megalázta magát és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig, kiszolgáltatták. Ő mégis olyan nevet kapott, amely fölötte áll minden névnek. És fölmagasztaltatásában irgalmasan tekint a jobb latorra, aki elszáradt kóró lett volna, ha nem talál rá erre az irgalomra. Ott fönt a kereszten a lator is tud virágot adni azzal, hogy beismeri mi ugyan méltó büntetést kapunk, de ő semmi rosszat nem tett.

Jézus válasz virága a dicsőség koszorúja, amit a jobb latornak ad: még ma velem leszel a paradicsomban. Ezt a virágkoszorút reméljük mi is őszinteségünk válaszaként, amikor a nagyheti liturgiában elmélyedve felismerjük emberi gyarlóságunkat és megvalljuk Krisztus igaz mivoltát a százados vallomásával.

A kíváncsi, összeverődött tömegnél nincs kiszámíthatatlanabb, furcsább. Talán mondhatjuk úgy, gusztustalanabb bámészkodó emberi massza. Amely csak bámul, szemét legelteti, csámcsog a látványosságon.

És Jézus halálának szemlélése, a virágzó ág leszakítottsága ezt a tömeget is meg tudja érinteni. Megindulnak lelkükben, bánatot tartanak, mellüket verve szétoszlanak. Mondhatjuk azt is, hogy ki-ki csöndes magányában Istenre és önmagára talál.

Nagyheti elcsöndesedésünk: a nagycsütörtöki utolsó vacsora miséje, a nagypénteki passió és a nagyszombati éjszakában föllobbanó gyertyaláng ezen bűnbánaton túl adja meg nekünk is a feltámadás hitét, amelyben a mi nyelvünk is hirdetni fogja barkánk mellett az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr. Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése