Krisztusban Kedves Testvérek!
Emberi mivoltunkhoz tartozik, mondhatnánk azt, hogy annak
egyik alkotó feltétele az, hogy megosztunk egymással dolgokat, tapasztalatokat,
élményeket. De az is az emberi mivolt része, hogy a megosztott dolgok tartalmát
mi magunk válogatjuk meg.
Az imént hallott evangéliumi rész azzal fejeződik be, hogy a
három apostol a velük történtekről „pedig hallgattak, és senkinek sem árultak
el semmit abból, amit láttak”. A különlegessége ennek a beszámolónak az, hogy
itt éppen Jézus nem is kéri tőlük ezt a magatartást, mint ahogy megteszi a Máté
szerinti evangéliumban. Ők mégis hallgattak. De miért nem szólnának ilyen
különleges eseményről, ha erre nincs tiltó parancs?
A válasz nagyon egyszerű: mert féltek. Ki mesélne arról az
eseményről másnak, ahol felnőtt emberként fél? A gyávaság, megijedtség nem csak
manapság nagy szégyen, hanem mindig is az volt. Bár nem a legszebb dolog, de
köztudott, hogy milyen nagyon tudunk nevetni megijedt embertársaink
viselkedésén. Ki az, aki önként bevállalná mások előtt, hogy „itt és itt”, „ekkor
és ekkor” mennyire be voltam ijedve… Hát így voltak az apostolok is. Annak
ellenére, hogy ők voltak itt a kiválasztottak, a 12 krémje, akik aztán még
külön lesznek hívva az olajfák hegyén is, hogy amikor Jézus lesz megijedve,
amikor őt fogja félelem eltölteni, akkor mellette legyenek, bátorítva,
vigasztalva őt. De sajnos nem tudják ezt igazában megtenni. Mert ők akkor is
alszanak.
Úgy megijedtek a tanítványok, ahogy Ábrahám is. De mitől?
Nagyon egyszerűen mutatja be a Szentírás: a sötétség, a felhő az, ami
ijedtségre ad okot. Mi kell több az ember ijedtségéhez, ha nem ez: váratlan
körülmények, kiszámíthatatlan jövő, azt sem tudom, hogy hol vagyok, mi vár rám…
Az ember legnagyobb megpróbáltatása ez, különösen, ha azt látjuk, halljuk, hogy
a Mester mindeközben haláláról „beszélget”, teljes békében és nyugalomban, bár
hihetetlen társaságban: Mózessel és Illéssel.
És hogyan oldódik fel ez a félelem? Igazában nem tudjuk, mert
ebből a beszámolóból nem derül ki. Egy valamit tudunk: a történetet ismerjük.
Vagyis egyszer csak feloldódott a félelemből fakadó szégyen és elkezdtek
mesélni erről. A mai pszichológusok azt mondanák talán, hogy amikor elkezdtek
mesélni róla, akkor kezdődött a félelmük vége. Beszélj róla… Na de kinek,
mikor? És itt van a válasz: akkor, amikor a Mester már föltámadt, már túl
vannak a vele való találkozások újabb félelmein, mert találkoztak vele a
Kenyértörésben, a Szövetségben. Hiszen Ábrahám is ezért kerül félelmetes
éjszakába, hogy aztán megtapasztalhassa a Szövetség kegyelmét, ami minden
félelmétől megszabadítja őt.
Az Újszövetség: a Kenyér és a Bor titka, megvilágosító
kegyelme számunkra is megadatik, mint Aki megszabadíthat minden félelmünktől:
mert benne a feltámadásunkban, megújulásunkban részesülhetünk. Éljünk a
bátorító Kenyérnek ajándékával. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése