Krisztusban Kedves Testvérek!
Nagyböjti időszakban évezredes
hagyományunkat követjük, amikor a természet megújulásával benső életünket,
lelki utunkat is meg akarjuk újítani. Ahogy a szentmise egyik imádsága
fogalmazza meg: most többet imádkozzunk, buzgóbban gyakoroljuk az irgalmasság
cselekedeteit és az újjászületés szentségei által az istengyermekség
teljességére jussunk.
Vizsgáljuk meg ezt a buzgó
magatartást Mózes esetében. Amint hallottuk, apósának, Jetrónak juhait őrzi.
Van még hasonló eset a Bibliában, amikor a vő és az após ilyen kapcsolatban
vannak, például amikor Jákob szolgál feleségeiért apósa nyája gyarapításában.
De az, hogy még csak nem is úgy a puszta szélén legelteti a nyájat, hanem
messze behajtotta őket a pusztába, mutatja a benne levő igyekezetet, bátorságot
is egyaránt. Ezt a különlegesen bátor magatartást erősíti meg az égő
csipkebokor látványának vonzása, amit neki közelről kell látnia. Még tetézi ezt
azzal a tolakodó kérdéssel a látomás felé: amikor rákérdez a nép, hogy ki is ez
a látomás, honnan a küldetés, hogy nevezi meg magát.
Ha mindehhez hozzávesszük Mózes
menekülésének okait, akkor egy gazdag kép tárul elénk: a nyájat buzgón őrző
bátor ember volt az, aki leütötte az egyiptomi munkafelügyelőt, mikor az
társaira kezet emelt, aki sajátjait is figyelmeztette, mikor veszekedtek és ott
is merte képviselni az igazságot.
Arra nekünk már elegendőek ezek a
példák, hogy láthatjuk azt a karaktert, amiben egy határozott személyiség áll
előttünk, a rettenthetetlen és hűséges Mózes. Az ószövetség legnagyobb
vezetője, aki szembefordul a fáraóval, de számtalan néppel és nehézséggel,
kígyókkal, éhséggel és szomjúsággal a pusztai vándorlás során.
De benne sem telt kedve Istennek,
végül elvetette őt is egész nemzedékével együtt. Mert aki azt hiszi, hogy áll,
vigyázzon, hogy el ne essen. És Mózes nagyon állt.
Az erős ember magatartása mögött
sokszor a benső bizonytalanság leplezése húzódik. Annak a szüntelen igyekezete,
hogy megfeleljen benső vagy külső elvárásoknak. Hogy bátor vezetőként lássák minden
élethelyzetben. Azt hiszi, hogy áll. És lehet, hogy áll, annyira, mint egy
merev szobor, de amint a sivatag homokját kifújja alóla a szél, megbillen.
Látvány létében homokra építette házát.
Mózes is megbillent. Nem is
egyszer. Először, amikor számonkérő magatartása miatt menekülnie kellett, majd
mikor kénytelen levenni a saruját, mert szent a hely, ahol áll, de hamarosan
Isten előtt is, amikor szembesülnie kell beszédhibásságával. Azt hitte, hogy
áll. Mert úgy is nézett ki. A fáraó udvarában gondtalanul élni, mikor testvérei
téglát vetnek az egyiptomi nap tüzében, vagy amikor a midiáni pap juhait őrzi,
azért ez sem lehetett jelentéktelen dolog ebben a közegben.
Mi is meg vagyunk győződve
erőinkről, eredményességünkről. Arról, hogy ha ma egyáltalán itt vagyunk, jóval
többet teljesítünk. Még a nagy átlagnál is többet. Helytállunk. Kiállunk hitünk
mellett. Példát adunk, mégpedig alapjában véve jót. Mit hiszünk magunkról? És
mi a valóság?
A fügefa is három éve már, ott
állt. De csak áll. Milyen gyümölcsöt kellene hoznunk, hogy a vincellér
gondoskodásából a Gazda kedvére lehessünk? Nem mást, mint a sajátunkat: a
fügefának fügét, egyszerű természetességében, mindenféle kérkedés nélkül. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése