Krisztusban Kedves Testvérek!
A karácsonyi ünnepkör egyes vasárnapi és hétköznapi
evangéliumi részei többször is visszatérnek, miként a mai napi is. Ez az
úgynevezett János evangéliumának prológusa, amely teológiai összefoglalója az
Ige kivoltának, az Atyával való kapcsolatának, küldetése lényegének. A
bevezetés végén lévő gondolattal foglalva össze ezen túl még egy fontos tényt:
Istent soha senki nem látta, Isten Egyszülötte, aki az Atya kebelén van, ő
nyilatkoztatta ki”.
Mai elmélkedésünk témájának ezt a gondolatot tegyük, hiszen
ez az alapja mindannak, ami minden vallás alapja lehet, így a kereszténységnek is,
amit kinyilatkoztatásnak nevezünk. Ha ez nem lenne, ahogy sokan tagadják,
akkor gyakorlatilag a vallás nem lenne más, mint önszuggeszció, önámítás, benső
eltévelyedés, vagy direkt hazugság bármiféle tényleges alap nélkül.
Amikor az összehasonlító vallástudomány kialakult és azt
látja, hogy isteni üzenetre hivatkozva milyen elgondolkodtatóan széles
tartalommal találkozik, nem véletlen, hogy szkeptikussá válik mindenféle
kinyilatkoztatás lehetőségére, mondván, nem lehet ugyanaz a természetfölötti
forrás az alapja ennek a sok egymásnak ellentmondó üzenetnek. Olyan ez, mintha
egy vasúttársaság több száz menetrendet és vasúti járatot hirdetne meg ugyanazokon
a vasúti vonalakon egymással akár szemben futó járatokkal, ami fizikai
lehetetlenség lenne. De… Közlekedés mégis van, vannak vasutak, vonatok és
vonatjáratok, emberek eljutnak egyik pontból a másikba. Tehát a dolog működik.
Az már egy másik kérdés, hogy a menetrendgyártók mit csinálnak, illetve a
menetrend készül-e el előbb és ahhoz igazítják-e a járatokat, vagy fordítva…
Istent soha nem látta senki. És hallotta-e őt valaki
bármikor is? Ahogyan a látás, ugyanúgy a hallás is egy elég tapasztalati
valóságként jelenik meg ebben a szövegkörnyezetben, ahogy a világosság és az
élet fogalmai is. Ha nem lehet őt látni, akkor miért lehetne hallani
közvetlenül? És valóban így van, a kinyilatkoztatás egy közvetített kapcsolat,
tudás az Istenről. És itt föltesszük azt a kérdést, milyen módon tud az ember
ismeretet szerezni? A materializmus ismeretelméleti alapjai arról szólnak, hogy
ez a tudás csak tapasztalati alapon történhet meg. Nagyon szépen fogalmazta meg
ezt a szilveszteri beszámolóban plébános atya Attila, Pilinszky János
versidézetében: hány kiló egy hattyú? Hát én utánajártam: a hím 9-14, a tojó
7-11 kiló. És ezzel mit tudtunk meg róla? Hát nem sokat. Főleg pedig semmit
arról a csodálatos harmóniáról, mozgásról, kecsességről, amelyet a hattyú látványa
jelent. Mit lehet Istenről mérhetően megtudni ? Miért azt mondja az evangélium:
az Egyszülött, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki. És nem azt mondja,
hogy átvette a könyvet, hogy leírta az üzenetét, hogy hallgatta, mit mond az
Isten. Isten kinyilatkoztatásának alapja a keblén nyugvás. És aki ezt a
viszonyt nem keresi vele, az nem fogja megérteni ennek a kinyilatkoztatásnak a
tartalmát sem. Az nem találja meg a sok különböző vallásban az azonosat, ezt a
kebelre ölelhetőséget. Nem az eszünkkel közeledünk hozzá, hanem a lényünk
egységével, az ölelésünkkel és átöleltetésünkkel. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése