Elmélkedés Wekerle 2016. 01. 24. évközi 3 vasárnap

Krisztusban Kedves Testvérek!

Sokszor halljuk azt a meghatározást, hogy a kereszténység – több más valláshoz hasonlóan - a könyv vallása. A szent iratokban rögzítették azokat az üzeneteket, amelyeket hitelesnek és kinyilatkoztatottnak tartottak. S azért rögzítették őket, mert a korabeli lejegyzők maguk is utána akartak járni annak, hogy mi és hogyan történt, illetve az olvasók, Teofilok, magyarul: akik szeretik Istent, maguk is meggyőződhessenek arról, hogy azok mennyire megbízhatóak.

A ma este befejeződő ökumenikus imahét egyik közös pontja éppen ez a hitéleti valóság, a Biblia, a maga leírt, nyomtatott formájában. A különlegessége ennek a természetfölötti forrású ajándéknak viszont éppen az, amit a mai szentírási részek egységesen üzennek nekünk: itt nem csupán egy rögzített tanításról van szó, hanem arról is, hogy ennek a tanításnak van egyrészt egy elhangzó formája: azt a maga konkrét szövegében felolvassuk, és van ennek egy magyarázata, kifejtése, aminek a gyökerei igen messzire, ahogy hallottuk legalább két és fél ezer évre nyúlnak vissza. Mégpedig közösségi kifejtése. Vagyis arra – részben az Istentől kiválasztott, részben a közösségben hitelt és bizalmat érdemlő személyek magyarázzák a közösség előtt a kinyilatkoztatás tartalmát.

Miért van szükségünk erre a magyarázatra? Hát nem lehet a Bibliát, mint irodalmi alkotást ugyanúgy olvasni, mint egy költő, vagy író művét? Dehogynem, természetesen lehet. De ha egy író művének mélységét keressük, tehát azt, hogy a személyes benyomásomon túl mi annak az egyetemes üzenete, mik az összefüggései és mik a párhuzamai, vagy ellentétei, amelyek megvilágítják, már szakavatott emberre van szükségünk. Egyszerűen ugyanúgy, ahogy egy kis házikót magának fel tud építeni egy ügyesebb kezű ember, amint ezt talán dédszüleink között még néhányan meg is tették, de ha már komolyabb építményre adták a fejüket, ahhoz összefogásra volt szükség. Az emberi lét ilyen, hogy nem tud kibontakozni mások bölcsessége, részvétele nélkül. Létünk szükségszerűen másoktól függő lét.

A Könyv magyarázatának alapja tehát a megértés kérdése. Ahogyan könyvet könyvvé tenni sem tud egyetlen ember, úgy azt teljes üzenetében átadni, mélységét megérteni sem lehet csak úgy, hogy tessék, itt van, olvasd, majd megértesz benne mindent magad egyedül is.

Pál apostol amikor ezt a közösségi mivoltot kifejti, nem elégszik meg csupán azzal, hogy van a nép és van a tanító, ahogy ez még olyan egyszerűen jelenik meg indoklás nélkül az ószövetségi szövegben, hanem azt mondja: „Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett.” Vagyis a közösségi szolgálat mibenlétének van egy természetfölötti oka, isteni akarati alapja, amit föl kell ismernem, meg kell valósítanom, de van egy törekvési része is, hiszen ezzel a mondattal fejeződik be az idézett rész: „Ti törekedjetek értékesebb adományokra.” És ezzel a mondatával a személyes felelősségünket is megalapozza az apostol.

Aki pedig veszi magának a fáradságot és a mai magyarázat után - mivel mindenre itt egyszerre nem tudunk kitérni -, otthon utánanéz annak, hogy mivel folytatódik ez a szentírási rész, az azt is megtudhatja, hogy melyek ezek az értékesebb adományok. Amen.