Krisztusban Kedves Testvérek!
Anyaszentegyházunk a mai nap
ünnepli Krisztus Király ünnepét. Az egyházi év végén ez a nap első látásra
a végső időre, a földi dolgok elmúlására és az utánalevőkre emlékeztet
bennünket. Maga a november hónap, ami mindenszentek és halottak napjával
kezdődik, és a természet átalakulása is mind megerősíti ezt a képet.
De ha észrevesszük a
kinyilatkoztatott üzenet részleteit is, akkor meglátjuk ennek az ünnepnek nem csak
a végről szóló tanítását, hanem a jelenről szólót is. Ez az üzenet pedig a
globalitás is. Talán kicsit meglepőnek hangzik a kifejezés ebben a
szövegösszefüggésben, de figyeljük meg a szentírás szavait: Dániel próféta így
tanít: „minden nép, nemzet, és nyelv őt szolgálja”. A Jelenések könyvében ezt
olvastuk: ő a „mindenség királya”, „látni fogja minden szem”, „minden nép a
mellét veri” bűnbánatában, ő az Alfa és az Omega (a görög abc első és utolsó
betűjének ilyen használata is az egyetemességről szól). Illetve az
evangéliumban: „mindenki hallgat a szavamra”.
Tehát nyugodt szívvel mondhatjuk,
hogy ennek a fajta egyetemes látás- és láttatás-módnak az ünnepe van. Arra
figyeljünk, hogy a teremtett világ a maga teljességében Istenhez, Krisztushoz
tartozik, egyszerű szóval egy kalap (vagy a liturgikus képet használva egy királyi
korona) alatt van.
Ami ebből következik, az sok
minden lehet. Mi most egyet emeljünk ki: mégpedig azt, ha egy a király, aki
közös királyunk, akkor mi összetartozunk, eggyé tesz bennünket. Sokkal
közvetlenebb módon, mint ahogy azt a globalitás fogalma általában jelöli.
Mégpedig az egymás iránti felelősség mentén. Összetartozásunk azt jelenti, hogy
formálhatjuk egymás életét, segíthetjük, természetesen el is ronthatjuk azt. De
a keresztényi mivoltunk arról szól és az elmúlt heti
ünnep, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe arról szól, hogy egyetemes
összetartozásunkat az együttérzés formájában is megéljük, vagyis ezt a
globalitást az egymásról való gondoskodásra fordítsuk.
Klasszikus és szimbolikus
kifejező formája ennek az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek hagyománya
az Anyaszentegyházban, amit kiegészíthetünk személyes, konkrét irgalmassági
cselekedeteinkkel. Itt nem csak a mai karitászgyűjtésre gondolok, hanem
bármiféle értékmegosztásra, miközben felismerjük mások szükségleteit.
Az ember jelzi, néha csak nagyon
apró, finom jelekkel, hogy igazában mire is van szüksége, mire vágyik. És a
szeretetben raktározó szív nem csak ruhákat raktároz el szétosztáshoz, hanem
például adatokat (embertársaink jeles napjait, amikor meg lehet őket lepni),
apró vágyakat, amik teljesítése egy hétköznapi váratlan meglepetés alkalmai
lehetnek.
De irgalmas cselekedet személyi
karakterjegyek elfogadása, amin ha megszakad, akkor sem tud változtatni
embertársunk, és maga is küszködik vele. Vagy a köszönet szavainak
kinyilvánítása olyan dolgokért, amik évtizedek óta jelen vannak életünkben, de
sosem fejeztük még ki hálánkat aziránt, vagy hálánkat testvérünk azon
szolgálata iránt. Mert magától értetődő, mert természetes. És itt kinek-kinek
az érzékenysége, finomlelkűsége az, ami rávilágít ezekre az irgalmas
helyzetekre, vagyis más hibáit, hiányosságait pótló, gyógyító, vagy kincseket
gyarapító szeretet ajándékokra.
Szent Erzsébet köténye és Krisztus
Király igazságra született mivolta tanítson bennünket erre az összetartozást munkáló
egyetemes látásmódra és a belőle fakadó életvitelre. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése