2015. november 15., vasárnap

Vasárnapi elmélkedés 2015. 11. 15.



Krisztusban Kedves Testvérek!

Amikor az ember föltekint az égboltra, kétféle dolgot keres ott. Az egyik azoknak a csillagoknak a képe, amelyeket megszokott, amelyeket ismer. A helyük és egymáshoz való viszonyuk kiszámítható biztonsággal található meg a tiszta égboltos éjszakákban. A másik dolog, amit keresünk, a különlegességek: hullócsillagok, Nap vagy Hold fogyatkozások, újabb égi jelenségek feltűnése, vagy régiek eltűnése.

Az égbolt tehát egy olyan képeskönyv, amely egyszerre a stabilitást, változatlanságot, de a váratlan események kiszámíthatatlan megjelenését is elénk tárja. Mindkettőnek jelentőséget ad az emberiség égre figyelő része. Mindkettőben sorsuk meghatározóját láthatják sokan.

És ezt a kettősséget a mai szentírási részek szintén megjelenítik. Az ószövetségi történet Dániel próféta könyvéből beszél azokról a szentekről, akik bár a föld porában jutottak, életszentségük egy meghatározott időben az égre juttatja őket. De kik is ők valójában, aki méltókká váltak arra, hogy örök csillagokká legyenek? Ők az érteni tudók, … Akik igazságra oktattak sokakat. Mondhatjuk azt, hogy szűkebb értelemben a pedagógusok, de tágabb értelemben minden evangelizáló ember, aki felismeri az örök igazságokat és azt tanúságtevő küldetésével átadja másoknak.

Igazságra tanítanak. Ezzel minden embert formáló küldetés tartalma is megfogalmazódik: nem lehet más, mint az igazságra tanítás. Nem fantáziáé, nem ötletek közvetítése, nem üres mesék szépséges megfogalmazása. De minden, aminek nevelő igazságtartalma van, akár gazdag fantáziával, megragadó mesékkel is megfogalmazva, annak itt helye lehet. Megfelelően, helyén kezelve a közvetítő képet az igaz tartalom viszonyában.

Megdöbbentő, hogy mennyi titokzatos, meseszerű és lehetetlen tartalom van a mai szórakoztató média üzenethordozó képeiben, de az is, hogy milyen szűkös nagyon sokszor azok igazságtartalma, üzenetük lényege. Vagy pedig épp a valóság legmegrázóbb képeivel vonzza magára a figyelmet, de sajnos sokszor a hozzájuk fűzött kommentárok épp nem az igazságot, hanem szűk látókörű, részérdekek látásmódját, értékelését tartalmazzák, amelyek újabb igazságtalanságok megvalósítására sarkallhatnak minket ahelyett, hogy az örök dolgokra tanítanának.

A másik égi jelenség épp a csillagok lehullása, azoknak az emberileg és látszólag állandó égi testeknek a megszűnése, amelyek a legfontosabbnak bizonyultak minden időben az emberi sors meghatározásában. A tudománynak köszönhetően napjainkban már olyan pontos ismerettel bírunk a Napról és a Holdról, ami minden korábbinál biztosabban állítja, mennyire függ tőlük az emberi élet lehetősége itt a Földön. De azt is, hogy ez csupán néhány milliárd éves távlatú: mind múltjában, mind jövőjében csillagközi méretekkel nézve nagyon rövid és véges idő. Múlandó, mert csak teremtett.

Olyan forrásból formált, akinek tartalma az örök igazság és az örökkévalóság. És a mai szentírási részek erre akarja fordítani a figyelmünket: mi az, ami örökre megmarad? Amit sem a moly, sem a rozsda, de még a csillagok elmozdulása, a Nap és a Hold eltűnése sem emészt el? Erre is választ kapunk a mai liturgia szövegeiben: a már korábban említett igazságra oktatás, a bölcsesség, az áldozatkészség és szívbeli odaadás, bizalom Istenben, a Krisztus által elénk állított szeretet növekedése.

Így válhatunk mi is csillagokká, bár feltámadó és hulló csillagokká, hogy bármikor átadhassuk a helyünket az örök főpapnak, Krisztusnak, aki egyetlen áldozatával örökké tökéletesé tett minket. Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése