2015. november 30., hétfő

Vasárnapi elmélkedés 2015. 11. 29. Krisztus Király



Krisztusban Kedves Testvérek!

Ahogyan változik az időjárás, talán nem is tudatosodik bennünk, de egyre többet kell úgymond „a lábunk alá néznünk”. Megváltozik a járda színe, ha egy kis dér, eső, vagy hó áztatja, takarja, mintha teljesen új utakon kellene járnunk, hogy biztonságosan tudjunk közlekedni. Fejünket többször lehorgasztjuk, a fizikai okok miatt, nem beszélve arról az akciósorozatról, ami a közelgő ünnepkör miatt ránk nehezedhet.

Ebbe a fizikai közegbe lopódzik bele advent első vasárnapjának üzenete, mely a liturgia következő kifejezéseiben jelenik meg: „lelkem hozzád emelem, Uram”, „igaz sarjat támasztok”, „az Úr állhatatossá teszi a szívemet”, hogy „elébe állhassunk”, „nézzetek fel”, „emeljétek fel fejeteket”.

Végső következtetése pedig mindennek a virrasztásban fogalmazódik meg. Ez az a mai fonál, amire fölfűződik nem csak advent első gondolata, hanem tennivalója is. Bár önmagában véve ehhez nem kell nagyon sokat tennie az embernek első lépésként: fölemelni a fejünket, ott, ahol vagyunk. Egy kicsit magasabbra figyelni és magasabb szempontból szemlélni a világot.

Ősi elődeink életében, amikor az emberré válás fizikai útján is elindultak, hatalmas mérföldkő volt ez az esemény: elemelkedett a talajtól, hogy szemei még magasabbra kerüljenek. De nem csupán a veszély észrevételét jelentette ez, hiszen mozgása így még akár lelassulhatott is, láthatóbb lett maga is, de mégis a kíváncsiság - mi van körülötte - vezette őt ezen az úton. Hogy távolabb láthasson, sőt, följebb. Tudjuk az antropológusoktól, hogy az előember és az ember közötti különbségtétel egyik alapvető kritériumaként megjelenik a vallás. A természetfölöttire való utalások a régészeti leletekben a meghatározóak kilétének értelmezésében.

A fizikai felemelkedés tehát a lelki élet területére is igaz. Nem feledhetjük benne a tekintetünket a vizes tócsákban, a sáros utakban, mert bár a Nap lehet, hogy ritkábban látszik, de van nekünk sok más fényforrásunk is. Mégpedig az a Nap, aki a másik ember tekintetében érkezik hozzánk. Aki az Emberfia, vagy úgy is mondhatjuk, bármelyik ember fia. Hiszen ő maga azonosította magát mindannyiunkkal, leginkább a rászorulókkal.

És ki ne lenne rászoruló közöttünk? Kinek ne lenne szüksége egy kis figyelmességre, irgalmas szívű meghallgatásra, ráemelt tekintetünkre? És ki az, akitől meg akarná tagadni magát, akire ne tudna az Emberfia a maga végtelen jóságával odafigyelni?

Ez a kölcsönös egymásra találás jelenik meg advent virrasztó, korábban fölkelő, föltekintő gyakorlatában, amikor nem csupán fizikailag állunk talpra hamarabb, hanem lelkileg is. Hogy megláthassuk Őt, megtérésünkben neki tetszően éljünk és így ne csak szent elhatározásokat tegyünk, hanem odafigyelésünkben megnyilvánuló és abból fakadó jótettekkel siethessünk a hozzánk közelgő, közeledő Úr elé. Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése