2016. június 20., hétfő

Elmélkedés Wekerle 2016.06.19. évközi 12. vas.



Krisztusban Kedves Testvérek!

A prófétai üzenet, Zakariás tanítása két különböző fogalmat használ arra a gyakorlati valóságra, amely az emberi gyarlóságot, hibát fogalmazza meg: az egyik a bűn, a másik a tisztátalanság fogalma. Szokás szerint könnyen elkerüli a figyelmünket az apró mozzanatbeli különbség, főleg akkor, ha nem magunk olvassuk ezeket a szövegeket, hanem csupán halljuk azokat. Nem véletlen, hogy az egyéni olvasást is javasolja az újkorban az anyaszentegyház, amikor a Szentírást véteti a kezünkbe, közösségi, hiteles magyarázat társaságában.

Miben rejlik a különbözőség bűn és tisztátalanság között? Egy hete hallottuk az evangéliumban a bűnös nő történetét, aki könnyeivel öntözte és hajával törölgette, csókolta Jézus lábait, s ott a vendéglátó farizeus fogalmazta meg erről a nőről, hogy bűnös személy. Feltételezte Jézusról, hogy ő ezt a bűnösséget nem tudja. Ez a nem tudás a mai szavak fényében kettőt is jelentett. Egyrészt azt, hogy ez az asszony törvénytelen dolgot cselekedett, ami a múlt eseménye lehetett, már csak azért is beszélhetünk múlt időről, mivel bűnbánó lélekkel volt jelen, akiben a bűnös tettől való eltávolodás megtörtént, hiszen Jézus mellett volt és nem más mellett. Másrészt viszont ez a bűnösség egy állapotot eredményezett az ember létében: a tisztátalanságot. És ennek az állapotnak a bűnön túl különleges következményei vannak a zsidó vallási életben.

Egy dolog az, ha az ember rosszat követ el. De egy másik az, hogy ennek a tettnek a következménye státuszt eredményez emberi létemben. Egy olyan tartós velejáróságot, ami nem szűnik meg a tett nem folytatása következtében. És a két dolog: bűn és tisztátalanság nem egyforma módon gyógyul, nem egyforma módon rendeződik. Az első rendezése a felismeréssel és az abbahagyással valósul meg, amit Jézus a házasságtörő asszony esetében úgy fogalmaz: menj, és többé ne vétkezz. A másik, a tisztátalanság viszont egyfajta bírói megállapítás, a bűn következményének a rendezése, amit Jézus az említett történetben azzal nyilvánít ki, hogy kimondja: én sem ítéllek el. Ennek következményeként, miután megtapasztaltad az irgalom lelkét, kibontakozhat benned az imádság kegyelme, ami valójában az egység, a harmónia, a befogadás. Imádkozni annyit jelent ebből a tekintetből, hogy visszafogadottnak lenni, közösségben lenni, zsidó liturgikus és törvényi előírások szerint: érinthetőnek és érintő képesnek is lenni. Akit megérintve nem válik tisztátalanná a másik és akit ő megérint, az sem válik tisztátalanná.

Kölcsönös egymásra találás történik az imádságban, Krisztusba öltözés, aminek tartalma a mai korra elveszítette a maga ősi jelentését: hiszen Jézus korában az öltözet a személy lényegét fejezte ki. Ezért öltöttek szőrruhát a bűnbánók és öltözhettek vissza saját ruhájukba, személyiségükbe, miután letelt a bűnbánatuk ideje az őskeresztény kor megtérői. A ruha a személy lényegi tartalmát jelentette, nem csupán egy változtatható valamit. Talán olyan valóságot, mint ami a liturgiában úgy jelenik meg, hogy egy ministráns nem vehet fel diakónus stólát, a diakónus pedig nem vehet magára papi stólát és miseruhát. Így jelenti a Krisztusba öltözés a lényegi közösségbe fogadottságot, élet megtaláltságot. Bűntelenség gyümölcsét: a tisztaságot. Amen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése