Krisztusban Kedves Testvérek!
A prófétai üzenet, Zakariás tanítása két különböző fogalmat
használ arra a gyakorlati valóságra, amely az emberi gyarlóságot, hibát
fogalmazza meg: az egyik a bűn, a másik a tisztátalanság fogalma. Szokás
szerint könnyen elkerüli a figyelmünket az apró mozzanatbeli különbség, főleg
akkor, ha nem magunk olvassuk ezeket a szövegeket, hanem csupán halljuk azokat.
Nem véletlen, hogy az egyéni olvasást is javasolja az újkorban az
anyaszentegyház, amikor a Szentírást véteti a kezünkbe, közösségi, hiteles
magyarázat társaságában.
Miben rejlik a különbözőség bűn és tisztátalanság között? Egy
hete hallottuk az evangéliumban a bűnös nő történetét, aki könnyeivel öntözte
és hajával törölgette, csókolta Jézus lábait, s ott a vendéglátó farizeus
fogalmazta meg erről a nőről, hogy bűnös személy. Feltételezte Jézusról, hogy ő
ezt a bűnösséget nem tudja. Ez a nem tudás a mai szavak fényében kettőt is
jelentett. Egyrészt azt, hogy ez az asszony törvénytelen dolgot cselekedett,
ami a múlt eseménye lehetett, már csak azért is beszélhetünk múlt időről, mivel
bűnbánó lélekkel volt jelen, akiben a bűnös tettől való eltávolodás megtörtént,
hiszen Jézus mellett volt és nem más mellett. Másrészt viszont ez a bűnösség
egy állapotot eredményezett az ember létében: a tisztátalanságot. És ennek az
állapotnak a bűnön túl különleges következményei vannak a zsidó vallási
életben.
Egy dolog az, ha az ember rosszat követ el. De egy másik az,
hogy ennek a tettnek a következménye státuszt eredményez emberi létemben. Egy
olyan tartós velejáróságot, ami nem szűnik meg a tett nem folytatása
következtében. És a két dolog: bűn és tisztátalanság nem egyforma módon
gyógyul, nem egyforma módon rendeződik. Az első rendezése a felismeréssel és az
abbahagyással valósul meg, amit Jézus a házasságtörő asszony esetében úgy
fogalmaz: menj, és többé ne vétkezz. A másik, a tisztátalanság viszont egyfajta
bírói megállapítás, a bűn következményének a rendezése, amit Jézus az említett
történetben azzal nyilvánít ki, hogy kimondja: én sem ítéllek el. Ennek
következményeként, miután megtapasztaltad az irgalom lelkét, kibontakozhat
benned az imádság kegyelme, ami valójában az egység, a harmónia, a befogadás.
Imádkozni annyit jelent ebből a tekintetből, hogy visszafogadottnak lenni, közösségben
lenni, zsidó liturgikus és törvényi előírások szerint: érinthetőnek és érintő
képesnek is lenni. Akit megérintve nem válik tisztátalanná a másik és akit ő
megérint, az sem válik tisztátalanná.
Kölcsönös egymásra találás történik az imádságban, Krisztusba
öltözés, aminek tartalma a mai korra elveszítette a maga ősi jelentését: hiszen
Jézus korában az öltözet a személy lényegét fejezte ki. Ezért öltöttek
szőrruhát a bűnbánók és öltözhettek vissza saját ruhájukba, személyiségükbe,
miután letelt a bűnbánatuk ideje az őskeresztény kor megtérői. A ruha a személy
lényegi tartalmát jelentette, nem csupán egy változtatható valamit. Talán olyan
valóságot, mint ami a liturgiában úgy jelenik meg, hogy egy ministráns nem
vehet fel diakónus stólát, a diakónus pedig nem vehet magára papi stólát és
miseruhát. Így jelenti a Krisztusba öltözés a lényegi közösségbe fogadottságot,
élet megtaláltságot. Bűntelenség gyümölcsét: a tisztaságot. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése