Krisztusban Kedves Testvérek!
Amikor napjainkban útrakelők sokaságát látjuk, szemtanúi
lehetünk annak a ténynek, hogy mennyi erős fiatal van közöttük. A legkevesebb
az idős, vagy várandós anya, s talán még sosem találkozott nyugati ember
közöttük vakkal, vagy féllábú, béna emberrel.
Ez a tény különösképpen is kontrasztossá teszi a mai
jeremiási gondolatot, mely így hangzott: „Íme, én elhozom őket észak földjéről,
és összegyűjtöm őket a föld pereméről; lesz közöttük vak és sánta, várandós és
szülő asszony egyaránt; nagy gyülekezetként térnek vissza ide.” Abban a
népvándorlásban, mely nem pusztán földi jólétről, hanem az üdvösségről, az
igazi és végső hazatalálásról szól, mindenkinek helye van, nem csak az erőseknek,
bátraknak, erőszakosaknak.
Erről a messiási találkozásról szól a mai evangélium is a
jerikói vak történetével, akit korunk azóta átvett mentalitásában sokan
leintettek kiáltozásában, hogy ez nem neked való. Te velejében bűnös vagy, aminek
vakságod a jele, itt pedig a Szent van, akihez te méltatlan lennél.
Jézus - ennek ellenére - hite szerint meg is adja neki a
látás ajándékát, de a gyógyító mondattal egyszerre el is küldi őt: „Menj, a
hited meggyógyított téged”. Mire a vak ember elkezdi követni Jézust. Miért
teszi ezt? Azért, mert abban a mondatában, „hogy lássak” nem csak az volt benne
a vaknak, hogy általában akar látni, hanem most, hogy meglátta Jézust, sokkal
inkább őt akarja látni. Jézus közelében akar maradni.
„Hogy téged lássalak” mondhatnánk, ezt akarja mostantól
kezdve. Részben a gyógyulás csodájaként hálából aziránt, aki ezt tette vele,
bár ettől Jézusnak nem lesz egyszerűbb az élete, az így hozzájuk csatlakozó
tömeg gondot okoz, akiknek enni kell, sőt még takaró is, hiszen a vak még azt
is eldobálta magáról a gyógyulásba indulva. Hanem neki magának vált fontossá
Jézust látni. Részben látni azokat a tetteket, amiket végrehajtott, részben
látni Jézust, az embert, akinek puszta személye magával ragadó volt, jó volt a
közelében lenni, nem csak a csodák miatt, hanem pusztán emberségessége miatt
is, de legfőképpen azért, mert benne megjelenik különleges módon az isteni
teljesség: „aki engem látott, az Atyát látta.” Jn 14,9
Az Atyát látni pedig beletekintés az isteni dicsőségbe. Aki
tudott már belefeledkezni a természet végtelen gazdagságába, bármiféle
teremtett szépség csodálatába, az sejti, hogy milyen ez az isteni dicsőség.
Olyan végtelen gazdagság, mely felülmúlhatatlan, magával ragadó és felemelő. A
meggyógyított vak ennek lett a részese, mikor Jézussal maradt.
Mi mit szeretnénk látni? Mire vagyunk kíváncsiak? Pusztán az,
hogy ma itt vagyunk, elég határozott jele a jerikói vak szavának: mi is látni
akarunk.
De csak általában látni, vagy konkrétan: Jézust mindenben és
mindenkiben? Amen.
Elmélkedés Wekerle 2015.10.25
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése